A Bell Labs egykor elhagyatott iroda épülete

A most következő helyszín a Bell Labs egykori irodaépülete, melyet 2019-ben felújítottak és jelenleg a Bell Works tulajdonában van. Az épület viszont több éven keresztül is elhagyatottan állt, erről a korszakáról láthatóak képek a címre kattintva.


Az épületet 1959 és1962 között építették a Bell Telephone számára, amikor eldöntötték, hogy a kutatási részleget elköltöztetik Manhattan-ből Holmdel-be. A tervezést Eero Saarinen hajtotta végre, azonban ő az épület elkészülte előtt életét vesztette, így nem láthatta annak megnyitását. Érdekessége a hatalmas nagy tükörfal, mely a napfény 25%-át átengedte, és a hő 70%-át blokkolta. Az épület monumentális jellegét mutatja, hogy 5600 kutatónak és mérnöknek nyújtott munkahelyet. Több kutatója is Nobel-díjat kapott, a teljesség igénye nélkül: 

Steven Chu 1997
Arno Penzias és Robert Wilson 1978
Arthur Schallow és Charles Towes 1958

Az évek folyamán több tulajdonosa is volt a komplexumnak, végül az Alcatel vásárolta meg és 2006-ban a teljes épület lebontását és egy új irodapark felépítését tervezték. Több kutató is tiltakozott az épület lebontása ellen, mivel állításuk szerint ezeknek az épületekenek nagyobb hasznuk van ha felújítják őket. 

Végül sikerült megegyezniük, így 2019-ben az épületet teljesen felújították és Bell Works néven újból megnyitották.

További elhagyott helyek Amerikában:


















Források:

abandonedamerica.us
legendsofamerica.us
bell.com

Megjegyzések